A gyülekezet története…

A templom építésének éve 1794. Ezt azonban egy nagyon viharos fél évszázad előzte meg a vadkerti református gyülekezet életében. Ennek az időszaknak a történetét feltétlen ismerni kell ahhoz, hogy érthető legyen, miértépített Vadkerten elsőként a létszámában elvándorlás miatt kétszer is megcsappant református közösség kőtemplomot.

A török hódoltság idején Vadkert környéke is elnéptelenedett. A terület a 18. században a báró Orczy család birtoka volt. Az új betelepülők közül az első hét család 1722 és 1739 között Nagyszékelyből érkezett az ottani családkönyv feljegyzései szerint. Báró Orczy István 1745-ben több sváb községben Vadkert puszta betelepítése érdekében közzétett felhívására Nagyszékelyből újabb hét család költözött Vadkertre. A nagyszékelyi betelepülők mind református vallásúak voltak. Később jöttek Gyönkről és Kishartáról, sőt a németországi Wittembergből is német anyanyelvű, Zólyom és Liptó megyékből pedig tót nemzetiségű evangélikusok. Tehát Vadkertet az 1722-1745 közötti időszakban protestáns családok népesítették be, területeket bérelve az Orczy birtokból. Szorgalmas munkájuk eredményességét bizonyítja, hogy egyre több nyelv- és hitrokonuk csatlakozott hozzájuk.

1747-ben már a protestánsok egyházközséget alapítottak, közös ima- és iskolaházat építettek fából a jelenlegi református templom területén. Ez az időszak azonban az eldurvult ellenreformáció ideje volt, és Patatics kalocsai érsek 1748. április 26-án Kecelről és Akasztóról összeszedett csapattal leromboltatta az épületet. Ezért sokan el is hagyták Vadkertet, visszamentek korábbi lakhelyükre. Az itt maradtak a szigorú tiltás ellenére nem adták fel hitüket, az istentiszteleteket titokban tartották meg magánházakban.

1752-ben a két testvéregyház az előző helyén újra felépítette közös ima- és iskolaházát. Engedélyt kértek erre Orczy bárótól, aki ugyan nem engedélyezte, de nem is ellenezte. Néhány vallásgyakorlásukban nyugodtabb év következett. 1759-ben a gyülekezet békésen különvált, az evangélikusok saját ima- és iskolaházat építettek, de 1760-ban közös harangot öntettek. 1766. június 26-án a kalocsai érsek környékbeli és helybeli – az előző romboláskor megüresedett házakba betelepedett – katolikusokkal mindkét imaházat leromboltatta és felégettette, a harangot Kalocsára vitette. Az istentiszteleteket és a vallási gyülekezést megtiltotta, a protestánsokat a helybeli katolikus plébános felügyelete alá helyezte.

A második rombolás hatására még többen költöztek el Vadkertről, a reformátusok kétharmad része (126 család!) keresett nyugodtabb helyet. Legtöbbjük Balmazújvárosban talált új otthont. Az üldöztetés ellenére a Vadkerten maradt protestánsok továbbra sem adták fel hitüket, a következő két évtizedben a református krónikák szerint összesen 27-szer mentek Pestre (a vármegye székhelye volt ebben az időben) és kétszer Bécsbe, hogy engedélyt kapjanak iskola és imaház építésére.

Engedélyt először csak iskolaház építésére kaptak, ezt 1786-ban fel is építették a mai lelkészház területén. Tanítót Spielmann János Henrik személyében Nagyszékelyből hívtak. II. József türelmi rendeletének hatása lassan ért el Vadkertig, csak 1787-ben kapták meg a szabad vallásgyakorlás engedélyezéséről szóló okiratot, és ekkor az iskolát ellátták szószékkel. Ebben az évben végre a katolikus egyház felügyelete alól kikerülve a Kiskunhalasi Református Egyház gondnoksága alá helyezték a vadkerti református gyülekezetet. Ez a kiskunhalasi gondnokság 1797-ig tartott, akkor Kunszentmiklóson az egyházmegyei közgyűlés anyaegyházzá nyilvánította a már kőtemplommal is rendelkező vadkerti református gyülekezetet, saját lelkész tartására is engedélyt adva.

Telektörténet, a beépítés története…

A gyülekezet az előző fejezetben ismertetett történetében tehát kétszer épített ima- és iskolaházat. Mind a két elpusztított létesítmény a jelenlegi református templom telkén/területén volt. A telek Orczy báró tulajdona volt. Az első katonai felmérés (1782-1786) Vadkert környékén 1783-ban készült – ez a második épületrombolás utáni időszak – nem mutat a területen határozott telekosztást. A második (1829-1866 között készült) katonai felmérés a területen az 1861-1866 közötti állapotot rögzítette. Ezen a telek, a templom és a telken a mögötte lévő „L” alakú épület jól látható: Az 1794-ben felépült és 1795 májusában felszentelt templom mögött a telken már 1798-ban felépült egy iskolaterem és tanítói lakhely.

A templom építéstörténete…

Orczy báró 1792. február 15-én kelt adománylevelének birtokában az egyházközség engedélyt kért templom építésére és prédikátor tartására az illetékes Pest megyei elöljáróságtól. Az engedély dátuma 1792. május 25.

A templom építésére 1793. március 1.-én kötöttek szerződést a Michael Hofman nevű ácsmesterrel („Zimmermeister”) Földvárról (ma Dunaföldvár). Az eredeti német nyelvű szerződés a református gyülekezet irattárában megvan, de az írás gyakorlatilag olvashatatlan.

A kőtemplom építését leginkább szorgalmazó és segítő gyülekezeti tag Hirsch Henrik volt.

Az 1793. márc. 1.-én kötött építési szerződés szerint 840 R (rénes forint) a 9 pontban rögzített feladat ellenértéke. Ezt 1793. ápr. 8-án hozzáírt fejezetben 270R összeggel megnövelve 1110R forint az építés díja. Az ebben már 10 Klafter toronymagasság teljesen megegyezik a jelenlegi 18,65 méterrel. Az egyházi krónikák szerint nem számítva a hívek által végzett közmunkát, fuvart, napszámot az adományozott építési anyagokat a templom 3645 rénes forintba és 32 krajcárba került. Hofman M. 1110R forintos szerződése valószínű csak a szerkezetépítésre vonatkozhatott.

A templom a Duna-Tisza–Közi Hátság különleges építőkövéből, az un. „réti mészkő” – vagy másik nevén „darázskő” – épült, a kőanyag másodlagos felhasználásával. Kiss Adolf lelkész kéziratában ez áll: „Megemlékezésre méltó már a történelmi műemlék és régészet érdekében is, hogy a templom falazatába a régi Bócsa Község temploma – vagy tán várkastély – romjaiban talált kövek használtattak illetve építtetek, melyet akkori birtokosától Sárközy Jánostól vett meg a gyülekezet egyik tagja Hirsch Henrik 25rénus forintért az egyháznak, és az egyház által adott 4frt 30kr értékű ajándékért.” A kőanyag eredetét sikerült pontosítani Wicker Erika – Gallina Zsolt: Régészeti lelőhelyek Tázlár, Bócsa és Harkakötöny határában című tanulmánya alapján. Tehát a Bócsa és Fischerbócsa közötti Templomhegyen egykor állt középkori templom kövei. A tanulmány korábbi forrásból is idézi: „Bócsa puszta a török pusztítások előtt szinte e néven nevezett község volt, mit igazolni látszik a romjaiban ott még jelenleg is szemlélhető puszta templom maradványa, – melynek köveiből építetett fel jobbára a vadkerti reformáltak jelenleg is virágzó Egyháza …”

A toronyba az építéskor két harangot húztak fel. Az egyik a már sok vihart látott kisharang volt. Ezt még 1760-ban vették közösen az evangélikusokkal. Amikor 1766-ban a kalocsai érsek leromboltatta mindkét gyülekezet imaházát a harangot elvitette Kalocsára, később a vadkerti katolikusoknak adta. A türelmi rendelet kiadása után 1787-ben a protestánsok megváltották, majd sorshúzás útján a reformátusoké lett, akik kártalanították a testvéregyházat. Az egy mázsa 25 font súlyú kisharang felirata „Gegossen in Ofen. Mich. Anton Lechner 1760” volt. Ez a harang 1912-ig szolgált a toronyban. Akkor helyette újat öntettek a soproni Seltenhofer Frigyes fiai céggel anyagának beszámításával.

A másik harangot Hirsch Henrik öntette és adományozta a templom építésekor, súlya 4 mázsa 75 font volt. Ez 1820-ban megrepedt, akkor újraöntötték és ma is a toronyban lakik. Az újraöntés előtti felirata: „Campana Ecclesiae Reformatae Vadkert Antoni Litman in Pest 1794. Heinrich Hirsch. Henrich Lehr” volt.

Toronyóra: vásárlásáról 1799. január 2-án egyházi gyűlés döntött, és még abban az évben meg is vették 300 forintért. Ezt az órát a következő másfél évszázadban nagyon sokszor javították – 1906-ban szinte az egész szerkezetét kicserélték – de 1955-ig a toronyban volt. Akkor a már régóta nem működő toronyórát eladták. 2013 a gyülekezet új órát készíttetett.

Orgona: 1806-ban szerezte be a gyülekezet. Adam Mertz tormási orgonaépítő készítette.

A templom bemutatása…

A Soltvadkerti Református Egyházközség a Dunamelléki Református Egyházkerületen belül a Bács-Kiskunsági Egyházmegyéhez tartozik. Temploma a település központjában a főútvonal mellett áll. Az 1794-ben épült templom 676-os törzsszámon nyilvántartott műemlék (1997 előtt műemlék jellegű). Ez a templom is egy az un. „türelmi rendeleti típusú” protestáns templomok közül, amilyen sok épült abban az időben az országban. Szabadon álló, egyhajós, félköríves záródású templom, az északkeleti homloksíkja elé rizalitként kilépő Toronnyal. A hajó végfala a toronyhoz ívesen csatlakozik. A hajót nyeregtető fedi, az apszis felett ívesen kontyolva, a körte alakú toronysisak vörösrézzel borított. A templom külső teljes hossza 23,2méter, a hajó az apszissal együtt 20,3m. Az épületszélesség 11,2m, ebből a torony középen 4,25m. A főpárkány magassága 7,4méter, a toronytesté 18,65m. A torony teljes magassága a gömbbel és a csillaggal együtt 28,84méter.

A főbejárati ajtó fölött építési emléktábla van 1794 év jelölésével. Ez azonban nem az eredeti építési tábla, valamikor az 1950-es évek elején cserélhették le az eredetileg német nyelvű építési táblát.

A főbejáraton belépve a toronyalja képez előteret a templomtérhez. A templomtér dongaboltozatos, a református templomokban funkcióját vesztett apszis félkupolaszerűen zár. A szószék a délkeleti bejárat melletti oldalfalon van, előtte a körülkerített úrasztala, mellette a papi szék. A padsorok a két bejárat által meghatározott tengelyekre szervezettek.

Az oldalfalak a református templomokra jellemzően díszítetlenek. A karzat faszerkezetű, középen félkörívesen előreugrik. Ezen a karzaton van az orgona. A karzat homloksíkja alatt az építésre és az átépítésre vonatkozó többszörösen átfestett felirat. A copf stílusú szószék helyzete a délkeleti hosszfalon az egyik ablak mellett van. A torony a karzatról nyíló ajtón át közelíthető meg.

Közösség…

A hívek már a templomépítés idejében is egy közösségként tevékenykedtek, melynek eredménye a mai Református Templom. A hit és a vallásközösség remek példa arra, hogy különböző nemzetiségű emberek is megtalálhatják a közös vonásokat egymásban, csak keresni kell és nyitottnak lenni a másik iránt. Napjainkig kilenc lelkipásztor teljesített szolgálatot a soltvadkerti református egyház élén. A felekezethez tartozó tagok száma mintegy kilencszáz fő.

2004-ben átvették a magánkézben lévő soltvadkerti idősek otthonát. Ebben az intézményben 30 dolgozó 68 lakót lát el. Az otthonban elsősorban református felekezetű lakókat gondoznak, de felekezettől függetlenül mindenki elhelyezésre kerülhet. Az egyéni lelkigondozás mindenki számára egyformán biztosított. A lakók spirituális fejlődését egyéni és csoportos formájában a bibliaórák, az áhítatok, a vasárnaponkénti Istentiszteletek teszik lehetővé, de a más felekezethez tartozók is szabadon gyakorolhatják vallásukat. Az intézményhez tartozó Idősek Klubjában elsősorban a helybéliek számára kínálnak programokat, megszervezik az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, egyszeri meleg ételt biztosítnak. Az idősek klubja közösségformáló erejével is támogatja az idős embereket.

Folyamatosan szervezik a gyülekezeti életet, az iskolai hitoktatási rendet, az istentiszteletek rendjét, úrvacsora vétel időpontját és a beteglátogatásokat.Rendszeresek a gyülekezeti megmozdulások, műsoros teadélutánok, a házasok és konfirmándusok kerekévfordulós ünnepei. 1991-ben visszakapott iskolájukban 130 beiratkozott gyerekkel megindult a német és az angol nyelv oktatása.

Forrás: a gyülekezet irattári anyagából összeállította Sipos Ajtony Levente lelkész – 2015.

Lelkipásztorok:

1797-1820 Poór Bertalan

1820-1854 Schilling András

1854-1878 Sedivi József

1878-1915 Kiss Adolf

1915-1952 Vásárhelyi Pál

1952-1956 Dr. Körpöly Kálmán

1956-1972 Göbölyös László

1972-1980 Sípos Árpád

1980-2001 Kovács János

2001- Sípos Ajtony Levente