A templom napjainkban a 676-os törzsszámon nyilvántartott műemlék épület ( 1997 előtt műemlék jellegű épület).

A templom építésének éve 1794. Ezt azonban egy viharos évszázad előzte meg a vadkerti református gyülekezet életében. Ennek az időszaknak a történetét feltétlenül ismerni kell ahhoz, hogy érthető legyen, miért épített Vadkerten elsőként a létszámában elvándorlás miatt kétszer is megcsappant református közösség templomot.

Orczy báró 1792. február 15-én kelt adománylevelének birtokában az egyházközség engedélyt kért templom építésére és prédikátor tartására az illetékes Pest megyei elöljáróságtól. Az engedélyt 1792. május 25-én adták meg. A templom építésére 1793. március 1-én kötöttek szerződést a Michael Hofman nevű ácsmesterrel („ Zimmermeister „) Földvárról ( ma Dunaföldvár). A kőtemplom építését leginkább szorgalmazó és segítő gyülekezeti tag Hirsch Henrik volt.

A templom a Duna- Tisza- Közi Hátság különleges építőkövéből az un. „réti mészkő” – vagy más nevén „darázskő” – épült, a kőanyag másodlagos felhasználásával. Kiss Adolf lelkész kéziratában ez áll: „Megemlékezésre méltó már a történelmi műemlék és régészet érdekében is, hogy a templom falazatába a régi Bócsa Község temploma – vagy tán várkastély – romjaiban talált kövek használtattak illetve építtettek”.

Die reformierte Kirche

Die Kirche ist auf der Priemzahl 676 registriertes Baudenkmal. (Es war vor 1997 ein denkmalartiges Gebäude.)

Die reformierte Kirche wurde in 1974 gebaut. Die Bauarbeiten vorkam ein stürmisches halbes Jahrhundert im Leben der reformierten Glaubensgemeinschaft von Vadkert. Die Geschichte dieser Zeiten muss man unbedingt kennen lernen, dazu man verstehen kann, warum wurde eine aus Stein gebaute reformierte Kirche zunächst von einem reformierten Gemeinschaft in Vadkert gebaut, deren Zahl wegen der Auswanderung zwei mal sank.

Die Kirchgemeinde bat im Besitz der Senkungsurkunde, die am 15. Februar von 1792 geschrieben wurde, eine Erlaubnis für den Bau einer Kirche und die Haltung eines Predigers von Pest Komitat.  Die Erlaubnis bekommten sie am 25. Mai von 1792. Für den Bau der Kirche wurde am 1. März von 1793 mit Michael Hofman Zimmermeister von Földvár (heute Dunaföldvár) einen Vertrag geschlossen. Hirsch Henrik, Mitglied der Glaubensgemeinschaft, betrieb und half am meisten bei des Aufbaues der Kirche.

Die Kirche wurde mit der sekondären Verwendung von dem besonderen Stein gebaut, der so gennante „Wiesenkalkstein”, anders genannt „Wespestein”, der von der Duna Tisza-Közi Seenplatte stammt.

Galéria

Az oldal készült a helyi nemzeti értékek népszerűsítése Soltvadkerten pályázat keretében.

Pályázati azonosító: HUNG-2022/9264

Döntési szám: HF/5/561/2022